ami odáig megy a térben,
hogy végül azt csodálod
majd, ami időtlen:
Nem egy szép arcot látsz
a szemben,
vagy a szobrot bámulod
a testben…
Ami igazán szép
az a gyufa szála,
mikor belekorhad
az utolsó lángba;
A folyó medre,
mikor kifeszül;
A szikár part,
mikor dagályba merül;
A legalsó homokbuckára
hulló porszem
a homokórában, emlékszem,
minden, akárhogy forgatod, szép,
mint egy állandóan változó
kaleidoszkópkép.
