Minden, itt megjelent vers, csak a szerző megnevezésével másolható.

2011. május 28., szombat

Régiszavak korköntösben...

Civilizációkritika


Ahol a vers üzlet,
onnan a sorok rímképletbe űznek.
Börtönöm a vers. Nem ismersz.

Ismeretlen József Attilák, Radnóti Miklósok ,
és még sorolhatnám…
Utcanevek őrzik a vers vértanúit,
de a sztárok médianeve mindent átmos.
Az átkos most van: az értékek purgatóriuma.
Tűzön tisztul ma, ami tiszta,
az eredendő bűn megússza,
átitatván a jövőt.
Költői vénán átzakatol valamennyi affixum, egy szó,
az eredet,  de töve bekebelez:
a tartalom sekély vizére nem evez ma halandó.
Aki ír, vagy azért teszi,
mert benne valóban kristályos a szó,
vagy a való issza álmát,
vagy pénzért bárkit átvág.
Nyelvi bravúr, lelemény, hisz a remény nyeremény.
Ismertnek lenni fél siker,
s a karrier, ma igazi családmodell.
„ Sehonnai bitang ember”, ki most ha szól, nem helyesel.
Szemellenzős szamár a világ, ha birodalma végét járja, környezetbarát.
Gyerek voltam még, mikor a gondolat testet öltött,
fel tudtam sorolni az összes igazi magyar költőt.
Aki ma gyerek, annak mind egyre megy!
„A távolságot, mint üveggolyót”…hordozod.
Álmodban felsejlik régen volt otthonod,
a határok között egy haza,
ami megtart ugyan, de nem tart sehova.
Bölcső és koporsó, termék a piacon.
Pedig „ITT ÉLNED, HALNOD KELL
- mondjuk, de már nem hisszük el.

Ismert és ismeretlen dédnagyanyáim emlékére szonett-szerű szomorkodás

Régi szavak szerenádja


Ha majd, ki szól, helyre kerül bent,
talán a régi szó nem botlik
el újra, míg jelenre bomlik,
testén keresztül jár majd a csend.

Valódit mond, de meg mégsem ment,
varázsa gyenge dallá foszlik,
letéve, halkan szívbe kotlik:
betöltve már a régi kredenc.

Fotópapírra kéne kenni:
cseléd, dikó, firhang, sámli, Úr!
Mi hogy volt, betűnként összeszedni,

miről hallgathat most makacsul
költemény, az Ég helyén semmi:
titokzatos, sötétlő azúr.

2011. május 25., szerda

Hogy milyen legyen?

Képzeletben…

A körvonalad halványsárga,
mint emlékekben az alkonyat,
tegnap elmentél tőlem,
és mára csak ez maradt:

Egy ujjnyom a vizes poháron,
tétova pillanat.
A csókod, az illatod, álmod
a szívemben kutat.

Elmúlik minden pillanat,
míg várlak,
párszor újra kitalállak,
az arcodat a szádat…

könnyű újra festeni,
de a vázat... ki kell tölteni...

2011. május 24., kedd

Korkritika magyar módra...

Interjú egy magyar középosztálybelivel
Nem kenyerem a politika,
bár a kenyeremet adja,
attól függően, hogy az Országházban
kinek milyen a napja.
Dolgozhatok, holtfáradtan
hazaeshetek este…
Jé, a gyerek már tizennyolc,
felnőtté nyúlt a teste!
A szabadsághoz jogom lenne,
de nem vagyok bejelentve.
Diploma a zsebben,
ugyan több évem is bánja,
most törleszthetem a diákhitelt,
s csak álom, hogy egyszer futja házra.
A fizetésem csak, mint a csap
az egy szobás albérletben,
javításra szorul,
de évek óta csak csurran cseppen.
Művész lenne, ingyen élne a gyerek,
most mondjam neki, hogy pénzt munkával se keres?!

2011. május 23., hétfő

Kassák után szabadon...

A ló ugyan meg. ..A madarak?

„Mentenem kéne, ami menthető:”
Vad indákban, mint hangok a fülben,
oszlik a képzelet szerteszét,
az utcákra lépve kabátszárnyakkal sok sötétárny a panelfal.
Madárszárnya ecset: Belengi, belakja az eget.
Én is épp a te-ben vágyom,
mint forrásponton a gyémánt szertebomlani.
A testek grafitszerkezete, szilárd és olvadékony;
ahogy a lélek előbugyog, a csókban szájat cserél.
Halhatatlanok halnak meg mindig, nem érteném,
ha másként lenne.
Más testben magamra ébredni, érinteni a földet
talppal fölfelé, ahogy a szörnyek,
vagy épp a szörnyen ügyes kötéltáncos…
Az eget billenteni bólintás helyett, hogy hát lehet,
de talán menteni
nem ezt, és nem oda.

2011. május 20., péntek

Csak, mint egy kép valakiről, aki elmúlt

Távollépések

I.

Ahogy ott guggolsz a sarokban,
két lábad öleled át,
onnan szereted figyelni,
hogy dobják le ruháikat a fák,
suttogó meztelenségük
meg-megérinti homlokát
az alkonyatnak;
Ilyenkor úgy érzem,
benned laknak
a régi lomok,
üres a padlás, te hordozod
a megkopott hangokat,
sárgás színét viseled
nagyanyáid képeinek,
és valami tovatűnt
dalt cipelsz fogaid között.

II.

Kihullanak tenyeremből az utak,
ilyenkor ősz végén.
Veréb van a kezeim között,
börtöne én.
Csak a helyzetek változnak,
a mozdulatok;
ahogy kezeidet felém nyújtod
Ellökném...
Csak a helyzetek változnak,
a mozdulatok;
ahogy a csészét fogod,
tej van a feketén.
Soha nem értettem,
hova tűnnek
a dallamok,
változnak a mozdulatok,
ahogy a talpad az Égre nyomod...
Ellökném.

Több, mint hangulat...

Szerelem grafittal

Valaki jár odakint bennem,
örökké kell lennem,
hogy kísérjen, hogy kísérjem.
Mi is épp innen hiányzunk,
ahol a már és még,még és már…
itt voltam, itt voltál.
Kívül vagyok azon az időn,
amin töprengek,míg várlak,
addig párszor újra kitalállak.
Az idő mérlegsúlya
pár évet ide, párat oda tesz,
ahol az időnkívüliségben
értelmét veszti az elmúlás
én ott várok rád.
Az élet birtokba vehető
hangjain keresztül a közhely,
mint jellemábrázolás…
Hiányokból építkezik
minden jelenlét.
Az időt hivatott leképezni
előttünk az emlékezés.
Festményen a szerelem
nem rossz,
de nekem nem ilyen.

2011. május 18., szerda

Lehet csodálkoztok...

Én nem tudom, hogy ki milyen gyakran blogol, hogy ki mennyit ír. Én talán nagyon grafomán :) vagyok.
Csak annyit akartam valójában mindehhez hozzáfűzni, hogy nemcsak bejegyzésként találtok verseket ezen a blogon, hanem lejjebb görgetve is folyamatosan frissülnek szövegek. Próbálok nem csak bejegyezni...

Mert van, hogy felnőttként így érzed magad...

Vidámpark

Sima tükörfelületre lépve,
alattam, fölöttem a testem képe,
megkettőzve vertikálisan, horizontálisan
mélyül, szétterül.
Vízre ejtett kavics a lélek,
köröket ír le közben és kérdez:
Hogy melyik a tükörkép
és ki lehetsz te?
A visszhang a falakat növi be,
mint a borostyán,
a részletek alatta fuldokolnak:
sokfelől jön, sokfelé visz
hangok szaggatott morzéja
zsongja be a termet,
ahol a gyermekkor itt felejtett.

Komolyabb vizeken...

Menhelyi mantra


Szegénynek lenni és fiatalnak…
az utcán sokan élnek, halnak
itt, ahogy kell, ahogy írja a Szózat,
ami van, az lesz holnap.
Fogadjuk el, hogy még csak nem is lead,
amit a híd alatt visz a víz,
fogadjuk el, hogy tegnap is épp
egy koldusnak köszönt Isten,
a nap végén, a rakparton Pesten.


Van az, hogy csak meg kell halni…
elfelejteni embernek lenni.
Ennyi jutott:kukából enni,

ennyi jutott, elég is ennyi.


Tévutat találni mindenki tud,
több itt az ösvény,
már mint az út:
kevesebb a jelen,
mint, ami múlt.


Ennyi jutott, elég is ennyi,
az utcakövön jó megpihenni,
nem kell az Ég ott,
ahol lábakat látni,
ahol haladni nem,
ott, lehet állni.


Ennyi jutott, elég is ennyi.
Ennyi jutott: kukából enni,

ennyi jutott, elég is ennyi.
Haladni nem, csak egy helyben lenni:

enni, élni, ülni, állni,
utcakövön hálni meg halni.

2011. május 15., vasárnap

Ezt csak, mert sokat kifejez az írásról...

"Basó, a haiku-mester, és egyik ismerőse, Kikaku egy szép napon a mezőn sétálgatott. Kikaku, ahogy megpillantotta a felszálló szitakötőket, költött egy haikut:

Kék szitakötő -
tépd ki szárnyát, lábát, s kapsz
egy kicsi répát

- Ez nem Haiku! - jelentette ki Basó - Ez viszont már az:

Fogj egy kék répát
adj neki szárnyat, lábat -
s van szitakötőd.

- Mert a valódi haiku nem elvesz az élettől, hanem mindig hozzáad valamit."

(Gyémánt és Lótusz)

2011. május 14., szombat

Egy kis ízelítő...

Évszakok- élsz, vagyok

A télbe, lelépdel az álom.
Virágszirma a szív ma,
olvad a reggeli dér már.
Nap heve táncol a szélben,
a vérben ezer tisztás.
Fák odvából cseppen,
esik, az esik a levele,
leveledik, levedlik
minden, a minden
a mindenség:
Sár, latyak, latyak...
Lötyög a Föld az Égben.
Hova evez, hova evez el?


Ezek a versek már nem a meglévő kötetből vannak, hanem azóta íródnak folyamatosan.
Ez a vers egy kis ízelítő abból, hogy milyen sok kép van a nyelvben:) szerintem csodálatos dolog magyarul szólni.

2011. május 11., szerda

:)

Szép vagy
 
 Szép vagy.
Így egyszerűen mondom,
hogy értsd, de nem érted.
Annyira megkoptak már ezek a szavak,
az ember kimondja és az érzés helyén csak űr marad.
Pedig szép vagy.
Hidd el nekem, ha mondom,
mintha nem is lenne gondom,
hogy szép vagy nekem és másnak is,
hogy észrevesznek mások is, nem csak én.
Mint, ahogy Évának csak Ádám volt a legelején,
Most bárkinek lehet bárki,
és csak keveseknek bűn a felebaráti.
Szóval szép vagy. Én ezt tudom.
Akarom, hogy tudd, hogy tudom,
és vedd észre végre,
hogy szép vagyok én is, és mégsem unom,
hogy nekem Téged írtak az Égre.

2011. május 10., kedd

Amikor kipukkan a Lufi, de marad valami...

...vagy valaki, akit addig észre se vettél. Legalábbis így képzelem el, mikor egy kapcsolat átalakul idővel egy nő és egy férfi között.

Testhelyzetek

Egy idő után magadon felejtheted
a ruhát. Fel se fog tűnni,
hogy nem vagy meztelen.
Már kínos se lesz a csend,
ahogy ülsz az ágy mellett.
Leveszed a cipőt. Zajt keltesz.
Nem lesz különbség a te jöttöd,
és másé között:
A vágyak elszökött teste
se marad az ágyban,
csak a leheletünk keveredik
néha, ha véletlenül álmunkban
egymás felé fordulunk...Horkolunk,
és ébredéskor nevetnem kell majd,
ha rád nézek, és eszembe jut,
hogy mennyire, mennyire
emberi dolog ez is:
Vagy vagy vagyok.



2011. május 7., szombat

Radnóti Miklós Két karodban című versének parafrázisa

A PARAFRÁZIS SZÓ JELENTÉSE: ITT

Esendő
Radnóti Miklós Két karodban című versének „parafrázisa”

Fényakolban árnyat vetünk.
Szétesem.
Szétesel és összeraklak,
Életem.
Fényakolban kincset leltem,
te vagy az.
Fényakolban kincsem vagy te,
el ne hagyj!
Fényakolban veled együtt,
ha érzek,
Fényakolban bennünk eresedik
a lélek.
Fényakolban nem ijeszt majd
a talány nagy  
árnya sem.
Fényakolban a talányon,
mint egy lábnyom,
átesem.



2011. május 6., péntek

In memoriam Radnóti Miklós

Vagy…vagy

Mottó: 
„Oly korban éltem én e földön…”
Radnóti Miklós: Töredék


Vagyok, mint vakablak,
ami tájra vágyik,
ajtó, tárva-nyitva hagyva.
Halál,mi hozza-viszi az élőt,
kés, mi elvesztette élét.
Havazás vagyok negyven fokban:
az évszakokat összemostam;
fog nélküli harapás,
hogyha nem fáj, ne kiálts!
Egy rég odahagyott
terítetlen asztal vagyok,
arcnélküli mimika,
vaktérképen Hazád vagyok,
iránytűdön mágnes.
Látszat vagyok:
Szakadék szélek nélkül,
az Ég belém kékül.
Visszhang vagyok hangtalan,
társ vagyok egymagam.
Sors nélküli tenyér vagyok:
az otthonod. Az otthonod?


2011. május 3., kedd

Egy vers, ami jól mutathat egy esküvői meghívón akár..

Az előző blogbejegyzésem ide kívánja ezt a versikét:


Kroki

Rajzolj egy házat,
ott fogunk lakni,
emlékeinket padlásra rakni.
Falakról dísztelen
pereg az életed, Életem.
Rajzolj egy ágyat,
ahol hálhatunk, halhatunk;
egy asztalt, két széket,
ahol páros a végzet,
és végül te engem,
és végül én téged,
a kertet, a fákat,
a többit az Élet.

A kroki jelentése: a képzőművészetben sebtében készített művészeti célú vázlat.

Miért épp körberajz?

Erre a kérdésre, egyrészt egy kész asszociációs hálóval tudok válaszolni.
Ilyen hálót mindenki szőhet magának is:).

Szóval körberajz:
- Körberajz: Mint egy csapat méh, zsongnak a szavak,
- Körberajz: Mindennek csak a körvonala.
Melyik élesebb: a világé vagy a tied? Vagy épp egybeolvad? Mikor-hogy.
- Körberajz: Behálóznak az érzések, hangulatok, szavak...
- Körbe' rajz: Egy tökéletes formában, egy kis világ.

Valójában a blogom a címét egy fiktív kötetről kapta. Nagyon fontos számomra a vizualitás, és ez a szövegeimből is kisüt. Úgy gondoltam, hogy ez a cím megfelelően fejezi ki ezt is. A képzőművészet, a színház, a zene és általában minden művészi, alkotói megnyilvánulás, amivel találkozok, találkoztam nagy hatással van rám, és formálja azt a szövegvilágot, amiben a lírai én mozog.

Hiszek az összművészet erejében, abban, hogyha egy csapat alkotó ember összeáll, abból "lélek" születik , ami minden további nélkül életképes lehet, még egy műanyag, pénzmozgatta világban is, ahol kikerültek a fókuszból az igazi értékek.
Én ebben hiszek, engem ez rajz körbe.