Régi szavak szerenádja
Ha majd, ki szól, helyre kerül bent,
talán a régi szó nem botlik
el újra, míg jelenre bomlik,
testén keresztül jár majd a csend.
Valódit mond, de meg mégsem ment,
varázsa gyenge dallá foszlik,
letéve, halkan szívbe kotlik:
betöltve már a régi kredenc.
Fotópapírra kéne kenni:
cseléd, dikó, firhang, sámli, Úr!
Mi hogy volt, betűnként összeszedni,
miről hallgathat most makacsul
költemény, az Ég helyén semmi:
titokzatos, sötétlő azúr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése