Csak, mint egy kép valakiről, aki elmúlt

Távollépések

I.

Ahogy ott guggolsz a sarokban,
két lábad öleled át,
onnan szereted figyelni,
hogy dobják le ruháikat a fák,
suttogó meztelenségük
meg-megérinti homlokát
az alkonyatnak;
Ilyenkor úgy érzem,
benned laknak
a régi lomok,
üres a padlás, te hordozod
a megkopott hangokat,
sárgás színét viseled
nagyanyáid képeinek,
és valami tovatűnt
dalt cipelsz fogaid között.

II.

Kihullanak tenyeremből az utak,
ilyenkor ősz végén.
Veréb van a kezeim között,
börtöne én.
Csak a helyzetek változnak,
a mozdulatok;
ahogy kezeidet felém nyújtod
Ellökném...
Csak a helyzetek változnak,
a mozdulatok;
ahogy a csészét fogod,
tej van a feketén.
Soha nem értettem,
hova tűnnek
a dallamok,
változnak a mozdulatok,
ahogy a talpad az Égre nyomod...
Ellökném.