Minden, itt megjelent vers, csak a szerző megnevezésével másolható.

2011. április 29., péntek

Ezt muszáj...

Ezt a verset muszáj megosztanom veletek bejegyzésként is, méghozzá, azért, mert akármilyen nagyképűen is hangzik, de ezt a versemet különösen szeretem. Amikor írtam, Erdélyben voltam épp, és ahogy a szövegben is látszik, hatott rám a táj is. Ekkor láttam először Takeshi Kitano Bábok című filmjét, amit csak ajánlani tudok mindenki figyelmébe. Ez egy igazi japán műremek, a szerelemről szavak nélkül képekkel beszél, és egy percét sem lehet unni. Szóval Erdély és az említett film ihlették ezt a szöveget, ami lentebb is,  és most már bejegyzésként is szerepel a blogomban.


Ma nélkülözünk

Zörgő fenyvesek közt lábnyomod
sarát isszák most az agancsosok.
Szólhatnék, de nem vagyok ott,
hogy szavam utolérjen,
kevés ébredésben volt még részem.
Fut a kis patak, s nyomod utolérten,
sok agancs hever szerte a réten.
A kötél, mellyel össze vagyunk kötve,
fölnyalábolja az utunkba akadt faleveleket,
véreres tenyereink kapaszkodnak össze,
hogy sose legyen vége, mégis elköszön az ősz...
Télbe érve, révbe mégse szökken tavaszunk, nyarunk:
nincs nekünk csak két évszakunk.
Szeretkezünk.Ilyenkor nincs szavunk az elmúlásra,
hullásra állnak a falevelek, ereszt a kéz, és
madarak vernek tanyát az eresz alatt.
A fák csak átmeneti szállást adnak a két évszak között.
Nem is baj, hogy virágba szökött az ősz bennünk,
s üres már a kamra...félretesszük az eszünk,
s holnapra lesz mindenünk;
ma nélkülözzük egymást.
Ma nélkülözünk.

2011. április 27., szerda

Zene

Ezt ajánlom mindenkinek, aki szereti a jó feldolgozásokat, és ezt a hangulatot. Katt ide: Egyik nagy kedvencem 

Paranoia (belső monológ két fülre, zajlik: két szem közt)

Ne keltsünk gyanút bennük. A gyanú árnyékát se keltsük.
Az ilyesfajta lopakodás is művészet. A neszezés művészete.
Tartsuk vissza a szavakat. Ideig-óráig mehet ez így.
Tartsuk magunkat távol a latolgatástól. Nem vetne ránk jó fényt a gyanú árnyéka. Hát ezért! Szükség van a mozdulatokra, az értő gesztusokra, hogy értsük egymást. Hogy értsünk egy s mást.
A külvilág olyan, mint a külcsín, számunkra felesleges. Szerettelek, ameddig tudtad ezt. Tétje volt a kettőnk ügyének.
Szerinted én mindezt túlreagálom. Te nem esel ilyen túlzásokba, mondod. Annyi mindenki más lehet cinkos, épp te, nem leszel. Neked ez sok. Ez az egy. Eleged van a túl-dolgokból. Jól érzed magad "odaát", mondod. Nem sérted tovább a határaimat. Bűvöljem a távlatokat egyedül. Mindenki másba menekül, hát én ebbe, mondod. Szánalmas, ahogy őrizgeted magad. Befelé! Mi haszna? A lélek is kifele száll egy idő után.


Ez egy szöveg, ami többek között, szintén a Szemhatárátkelés című kötetben jelent meg.

2011. április 26., kedd

na, az van, hogy...

Kissé kínos:) de az történt, hogy egyike lettem saját blogom követőinek, ami vicc, hogy nem tudom, hogy csináltam:)na, mindegy, gondoltam megosztom ezt a szerkesztői botlást:)

Azoknak, akik olvassák a Körberajz szövegeit

Lehet, szokatlan, hogy ez a blog versektől hemzseg, és a bejegyzések sem klasszikusan napló-jellegűek. Őszintén szólva, tőlem valójában távol áll a "blogkultúra", és sohasem hittem, hogy bárkit is érdekelne, hogy milyen események, érzelmek, hangulatok, gondolatok futnak át rajtam naponta, annyira, hogy mindezt itt megosszam.
Bár, ha jobban belegondolok, a versek talán többet árulnak el...Csakhogy én ezekkel elsősorban nem magamról szeretnék "beszélni". Hiszek abban, hogy minden "alkotás" túlmutat az őt megalkotón és önmagán is. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy, ha bárkiben érzéseket, gondolatokat ébresztenek a soraim, már megérte:)

In memoriam József Attila



Korábban egy egri irodalmi pályázat nyertesei lettek ezek a verseim:


Hommage helyett montázs

Ma kínoztak. Ismeretlenek.
- Ne, azt ne mutasd meg!
Úgyis tudom a májfoltot
a karodon,
az anyajegyet szíved felett...
érintésed sose meneszt.

Ma kínoztak, ismeretlenek;
nyitott számba áramlott szaguk.
Étel-illatúak a gazdagok.
A nő, az ajtóban, te vagy.
" Aki majd főz is, csókol is."
Mennék már feléd,
intenek a mosott ruhák...
Csontom törik mire odaérek
"talán eltűnök hirtelen",
félek, ha megszeretlek,
senkise láthat meztelennek.



Sürgető


Tékozold el tévelygéseid néma sivatagát:
szórd szét a port szemenként szemtelenül
idegen sírokra, mielőtt végleg késő lesz
szóra nyitni a kapukat!
Belső tered oszlopait szétzúzta a levágott hajú Sámson;
ne hagyd senkinek, hogy fájjon,
mielőtt végleg késő lesz megköszönni
kisboltban a kenyeret, koldusnak a meleg tenyeret.
Nem engedheted meg magadnak...a tehetetlenséget.
Oda kell érned a szóhoz, mielőtt elhagyja a szádat;
a tettlegesség késő bánat utána:
a szívesség nem neked szól,
a szükség eltékozol minden falat után,
minden korty bor után;
az utolsó vacsora árulás-ízű...
Nem lehet leöblíteni a szavakat.
Minden ima egyszerre akar távozni.
Oda kell érned, oda kell érned,
könyörtelenül szembe kell nézned magaddal,
mielőtt végleg késő lesz...
bevallani...,
hogy te ezt nem így,
de így sikerült,
s most, hogy végleg kiderült,
bár tudod, hogy nincs:
BOCSÁNAT.

2011. április 23., szombat

Su-la-ce: Reggeli bszélgetések Lin-csi apát kolostorában

Lin-csi apát egy reggel a szavak kettős természetéről beszélt szerzeteseinek. Lin-csi szeretett a szavakról elmélkedni, a szerzetesek szerették hallgatni.
- Hívek!- szólította meg őket a Mester a kolostor csarnokában.- Tudjátok-e, hogy mire valók a szavak?
- A szavak minden látható és láthatatlan dolog megnevezésére valók- vágta rá azonnal a választ az egyik szerzetes.
- A szavak jelek, amelyek segítségével gondolatainkat és érzéseinket fejezzük ki- mondta egy másik.
- Szavak nélkül nem lenne se tudomány, se költészet, megállna az élet az emberek között- szólt egy harmadik.
- Gondolkodjatok, szerzetesek! Helyettesíthetők-e a szavak más jelekkel?- kérdezett ismét Lin-csi.
- A szavakat semmi sem helyettesítheti az emberek közötti érintkezésben. A nyelv a legtökéletesebb jelrendszer, a legtökéletesebb emberi alkotás- állították a szerzetesek, mire Lin-csi így szólt hozzájuk.
- Hívek! Elismerem, hogy a szavak rendszere, a nyelv, a legtökéletesebb emberi alkotás a világon. Éppen ezért érzek nagy szomorúságot, amikor arra gondolok, hogy ez a legtökéletesebb is mennyire tökéletlen. Gondoljatok csak arra, mennyit vesződünk, mire feszes szavakba öltöztetjük gondolatainkat, érzéseinket. Gondoljatok arra, a költők is milyen fáradtságos munkával raknak össze tökéletes szavainkból egy-egy strófát, mely szebb és több, mint az átlagos nyelvi alkotás. Bizony nagy szégyene az elmének, hogy bár oly régen szabja-varrja öltözetét a szavakból, máig nincs jól szabott ruhája. Gyakran lötyög rajta cifra köntös egyszerű társaságban is. Mindazonáltal a nyelv nagyszerű- s még nagyszerűbb tökéletlenségében. Az ügyetlen cifraság alatt szépséges titkokat sejthetünk. Ezért amikor a nyelv tökéletességének áldoztok, érdemes híveim, áldozzatok a tökéletlenségének is. Mert bár mindkét tulajdonsága egyformán értéke a nyelvnek, engem sokkal jobban érdekel, hogy mit fed el előlünk a tökéletlensége, mint hogy mit tár fel a tökéletessége. Ha tehetitek, szerzetesek, lessetek be a díszes lepel fodrai alá, s meséljetek róla, mit nem enged látni a világból ez a rejtélyes takaró, a nyelv- fejezte be beszélgetését jámbor töprengéseinek kedvelt tárgyáról, a nyelv kettős természetéről Lin-csi apát.