Milliárd billiárd

Kóválygunk, mint egymásnak ütött
billiárdgolyók a sarki kocsma asztalán:
kilőve, úttalanul, céltalanul, ugyan már...
Mert a csíkos az ellenség, a telié a győzelem,
utoljára a feketét, aztán még egy körre jöjj velem.

Épp kivel vagyunk, annak szurkolunk, 
azon múlik minden. Ha fogadunk, 
végül tessék, itt az ingem,
gatyám rámehet egy ilyen estére veled,
ez kihívás, és persze vérre megy,
te pedig fenékig kiiszod az életet.

Kóválygunk, és leheletünket beissza a köd,
aztán hazaérve hozzám már nincs közöd.
Mint a fehér golyó az asztalon, olyan vagyok,
megadom a kezdőlökést, te meg hagyod,
hogy tőlem távol álljon minden a terepasztalon,
elég, ha elhiszem, hogy győz a csapatom.

De győzelem-e valóban, ha eltűnik innen
minden résztvevő, és a süllyesztőben
számlálhatjuk, hogy kinek mennyi
áldozata volt a csatát megnyerni?

Hólepel a szív felett

(Nagybátyám emlékére tisztelettel és szeretettel.)

Száll az idő, mint a köd,
a szárnyak alatt felnyögök.
Hideg ölel, hűl a test,
csak a virágokat menti meg
a hólepel a szív felett.

A temető ma csendesebb,
csendesebb, és fényesebb.
Szoborkertté hűl az erdő,
faágak, rideg ölelések.
Nincsenek ma temetések.

Nem halhat meg senki sem,
és meg se hallhat ma.
A csendnek nincs szava,
és nincs dobbanása se
a szívnek a hólepel alatt.

Az utolsó itt maradt lehelet
a kórházablakra fagyott.
Száll az idő, mint a köd,
életünkből félrelök.

A cserepekre hull egy árny.
Tessék: hó helyett szárny.