Hólepel a szív felett

(Nagybátyám emlékére tisztelettel és szeretettel.)

Száll az idő, mint a köd,
a szárnyak alatt felnyögök.
Hideg ölel, hűl a test,
csak a virágokat menti meg
a hólepel a szív felett.

A temető ma csendesebb,
csendesebb, és fényesebb.
Szoborkertté hűl az erdő,
faágak, rideg ölelések.
Nincsenek ma temetések.

Nem halhat meg senki sem,
és meg se hallhat ma.
A csendnek nincs szava,
és nincs dobbanása se
a szívnek a hólepel alatt.

Az utolsó itt maradt lehelet
a kórházablakra fagyott.
Száll az idő, mint a köd,
életünkből félrelök.

A cserepekre hull egy árny.
Tessék: hó helyett szárny.