A ló ugyan meg. ..A madarak?
„Mentenem kéne, ami menthető:”
Vad indákban, mint hangok a fülben,
oszlik a képzelet szerteszét,
az utcákra lépve kabátszárnyakkal sok sötétárny a panelfal.
Madárszárnya ecset: Belengi, belakja az eget.
Én is épp a te-ben vágyom,
mint forrásponton a gyémánt szertebomlani.
A testek grafitszerkezete, szilárd és olvadékony;
ahogy a lélek előbugyog, a csókban szájat cserél.
Halhatatlanok halnak meg mindig, nem érteném,
ha másként lenne.
Más testben magamra ébredni, érinteni a földet
talppal fölfelé, ahogy a szörnyek,
vagy épp a szörnyen ügyes kötéltáncos…
Az eget billenteni bólintás helyett, hogy hát lehet,
de talán menteni
nem ezt, és nem oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése