Ugrálunk, mint cirkuszban a bolhák,
üvegbura felettünk. Korlát.
A nagy harcban elvész a cél,
a folyókban patakzik a vér…
Kikapcsolom a híreket,
hátha akkor nem ölnek meg
több ártót és ártatlant.
Kicseréltem reggel a paplant?
Teliholdkor nyugtalanul alszom,
azt álmodom, ez is az én harcom:
Hogy a társadalom fogyasztói
közül vagyok egy;
hogy egymást emésztjük Bábelében;
hogy ott a csontom, és abból dől össze
az a soha fel nem épülő torony;
hogy értetlen és kérlelhetetlen vagyok,
mint azok a kicsik, akik nagyok.
Azt álmodom, én is Káin vagyok,
nem számít magyar, lengyel vagy orosz,
egy vagyok a sok közül, aki oroz.
A rengetegben rengetegen
rengetjük meg Isten hitét bennünk.
Az ölbe tett kéz is csak fegyver,
és a puskacső túloldalán ott egy ember.
Az üvegburát levették,
ne gondold, hogy ott van.
A határ is csak képzelet,
ahol Ábel elveszett,
de az Isten ott van,
és már nem kell hely a sorban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése