mindent az ajtón kívül hagyunk.
Az eső épp nem esik, képzeljük oda,
karjaid gyűrűje most az egész szoba.
Az eső épp nem esik, képzeljük oda,
karjaid gyűrűje most az egész szoba.
A szíved dobban, hullámot vet,
viszi a testem,
olyanok vagyunk, mint a tenger,
ebben a csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése