Szélmalomharc

Rajthoz állsz,
mint mindenki más.
A szíved felsérti
szárnycsontod, úgy ver.

Valami dördül,
a térd meghajlik,
a hát görbül,
kezeid melletted a pályán…

Ez minden, amit akarsz,
lök rajtad egyet az aszfalt.
Véred, mint dagály 
idején a tenger…
Nincs olyan ember,
aki leelőz.

Aztán persze jön az élet,
egy lépéssel mindig előtted;
a káprázat, a cél,
mindig még tovább ér.

Felsejlik, mint víztükör, 
az arcod:
nem végleges, végtelen
a harcod.

Mint egy csapat háborús hős,
úgy zárkóznak fel az emlékeid:
Hogy célba érsz-e? Nem kérdezik.