Az őszinteség helye

A vers az őszinteség helye.

Ne hazudd magad szebbre,

okosabbra, vagy nőbbre,

mint, amilyen vagy.

Hallod magad?

Miközben írsz, és a toll

golyója a papíron sercen,

vagy, amikor az életed múlik

egyetlen percen,

mikor a zebrára túl korán lelépsz,

és csak egy pillanaton múlik,

hogy nem kész katasztrófa az egész

út hazafelé, amikor azt se tudod 

már honnan, csak azt, hogy hova, 

vagy fordítva? Tök mindegy.

Az őszinteség a lényeg.

Dimenziókról beszélnek,

akik nincsenek sehol se otthon,

a kilincsen valaki mást éreznek még,

aki már rég nincsen, vagy aki odébb állt,

mint Te, amikor lelépsz,

pedig csak egyetlen percen múlt az egész,

csak az kellett volna, hogy lenézz a hídról,

és máris értelmét veszti minden halál.

Valaki mentőt hív, telefonál,

fél lábbal a sírban csak sejted,

ki áll otthon a telefonnál,

mikor bejelentik, 

hogy csak egy percen múlt,

de az rossz felé csúszott,

olyan ez, mint télen a nullfok.

A vers az őszinteség helye,

és most tudod, hogy túlzok,

de miközben az életben minden súlytalan,

paradoxon, hogy az életnek mégis súlya van:

hogy nem mindegy, mikor és hova lépsz,

nem lehet félreértés vagy sorszerű küldetés,

mert a pirosnál állsz, a zöldön haladsz,

és nem mindegy, hogy áltatod 

vagy megmented magad.