(Legyen pont a pont,
a vessző sokat ront,
ha hamis, nem odavaló,
mert bizonytalan,
és megtörik a szó.)
Írtam már rólad korábban,
de nem ismertelek,
a végzetről írtam,
de nem volt még neved.
Arról szólt a vers,
hogy valaki szeret,
leírtam azt is,
milyen lesz Veled:
Az élet, a csend,
a szeretkezés, levés,
és tudtam már akkor,
nem lesz sok és
nem is lesz elég,
és, hogy nagyon fog
fájni az elengedés.
Most megtörtént minden,
mintha én írtam volna:
az élet, a csend,
a szeretkezés...
de az utolsót
nem bírom leírni,
... olyan nehéz.
Megvan a régi zseniáls írói vénád, csak kiforrottabb.
VálaszTörlésBiztos ismered azt az érzést, amikor elolvasol egy verset, és utána akaratlanul is átmész Zen-be, és nem tudsz belőle kilépni...
Remélem olvassa az is, akinek szól, és tesz róla, hogy ne is kelljen az utolsót leírni soha.
Köszi. De az életben már leírtuk az utolsót.
VálaszTörlés