Asszociációk (Filmkockák fejben)

Takarón a sorok
tekerednek rajtam,
reggelre mind
magamra csavartam.

A villanykörte pislog,
eltörött a szál,
a tenyeremben az utakon
másvalaki jár.

Dobog a lépte,
a szívhez érve
dallam hagyja el
a billentyűzetet...
Valahonnan beszélni kezd
a feledékeny emlékezet.

Sercenő gyufaszál,
a sötétbe pislog,
ebben a fényben
látom az arcod.

Elalszik.
Ez volt az utolsó szál.
Zsebében csörög a doboz,
ahogy odébbáll.

Csend, Élet!

Harangnyelv-lábaim
a szoknya alatt,
lépik a taktust,
gong a harang.
A templom tornyában
megfagyott galamb,
szobrok... fúj a szél,
a december is lassan ideér,
átgyurmázza a tájat, beleheli.
Mostanra eltűntek a fák levelei.
A köd szürke teste
lomhán szétterül,
messze zúg a város,
rossz a vétel,
az életed után
egy héttel,
álmod súlyosabb lett
a földdel,
és velem egyedül,
a neved feledésbe
merül.

Őszi vízió

Az ősz, mint egy lenge nő,
vetkőzni kezd,
a szív, mint egy billenő,
érző ideg,
a testben szökkenő 
hullámot vet.

Ruhátlan fáimon az 
idő seper,
hamarosan itt a fagy,
nem érlek el,
a távolság szobrokat
farag, ha kell.

Zuhog, csak zuhog az
időeső,
túl gyorsan esik,
hogy örökké élj.

Ázik a szív, ázik a tér,
cseppekben lassan
hozzád is ér.

Szakad a ritmus,
utolsó levél:
fáról lehulló
úttalan tenyér.

Szülőnek lenni...

Szeretettel ajánlom ezt a verset a szüleimnek, és minden szülőnek.

Szülőnek lenni a legnagyobb küldetés:
Mert Te vagy a Föld, Te vagy az Ég.
A kettő közti tél, tavasz, nyár és ősz
is Te vagy, amin a gyermek szeme először elidőz.
Akitől ellesi a lélegzetet, a szavakat, az értékeket,
aki felemeli, ha elesik, letörli a könnyeit.
Aki mindig jön, ha kell,
a gügyögésre is felel;
Étvágyat csillapít, és szomjat olt,
a valóságba mesét szórt;
A megnyugtató ringatás,
a szívhang, amit nem hall más;
Az ébrenlét, a komfortérzet,
még akkor is, ha a pelust érzed.
A Te hangod a legszebb zene,
a Te kezed az Élet keze,
a legjobb tükör a Te szemed.
Mindig érzed, ha szeret.
Minden titok Tőled ered:
amit szabad, és amit nem lehet.
Iránytű vagy, ami eligazít.
Szeretet vagy, a legigazibb.
Fáklya vagy, amit követni fog,
vezesd oda, ahol neki lesz jobb.
Biztosítsd, hogy számíthat rád,
mert
TE VAGY NEKI AZ EGÉSZ VILÁG.

Egy pillanatra

Mi vagyunk a kép,

mi vagyunk a képkeret,
az Élet egyszer fékezett,
és lefényképezett.

Karod körbefon,
lágyan, mint a selyem,
ezen a képen
nem emlékezem.

Nincs múlt,
állandó útitárs a Jelen.
Sárgul a „rég volt”,
egykor írt leveleken.

Egy kép erejéig,
-hátha bekeretez-
megállok én is
megfogni a kezed.

Hangtalan hangalak, testetlen hangtest

Ha értesz a szóból, 
még nem értesz semmit,
ha mindenkit szeretsz,
még nem szeretsz senkit.

A szó csak egy bója,
és jelzi a lelket,
vagy rosszabb esetben
azt, amit rejthet.

Mentőöv csupán
a felszínen tart,
jól jön, ha nem lelsz
majd segítő kart.

Gyűrűző hangalak,
magamba mártalak
betakarsz, körbeérsz.
Útrakelsz senkiÉRT.

Spirál

Furcsa belső kábulatban
úszok egyet önmagamban...
Öngyilkosság ez az álom,
ahogy a kijáratot nem találom..