Akvarell

Az Alkony, szakállas vénember,
a stégen fest remegő kezével
egyikben pohár, a másikban ecset
a szívét megfordítja, visszacsepeg…

Ring a táj a szájához emelt pohárban:
ömlenek a színek, miközben az Égre csepeg
a pirosba mártott ecset. Zuhogni kezd.

Sok ember elmegy az Alkony mellett:
Mindenkit, akit észrevesz, a képére fest.
A vásznon szilánkosra törik a tenger,
és a sirályokkal leszáll az est.

Az Alkony szakálla kék, 
ereiben utat tör a dagály,
remegő kezéből kiesik az ecset, 
és a stégen lealkudja képét a halál.

Üzenet: a palackban

Vijjog  a sirály a tenger felett
papírsárkányok ereszkednek
pelyhes tollak vízre hullnak
mából holnapba ring a csónak

(átkarollak)

vízre ereszt el a kezed
mélyre húz a tenger veled
szeretkezel szeretkezek
eresszél el eresztelek

holdüzenet dagad a víz
Nap is üzen és visszaszív
apad a tenger szakad a part
előrevisz és visszatart

 (lebegek)

 vízre írom a nevedet

Mesés élettörténet

Járhatnánk együtt, mint nyári záporral a szivárvány,
Te lennél a herceg, én pedig a királylány.
Gazdag lenne a mi királyságunk,
de nem lenne pénzben mérhető kiváltságunk. 

Egészen más kincsek éltetnének minket,
csupa csoda csak, amit a szívünk hinthet.
Feleség féleség fele királysággal,
ez lennék Neked minden kiváltsággal. 

Nem lenne hétfejű sárkány, semmi ármány,
csak nyári zápor mindig, szivárvánnyal. 

Csacska játék, amire vágyok,
üveghegynyi távolságok,
láthatatlanná tevő köpeny,
és egy repülőszőnyeg, ami elvisz innen. 

Semmi holtodiglan holtomiglan,
de minden, ami az életért van. 

Elalvások, és ébredések,
mesébe illő ténykedések,
egy igaz mondatnyi volt egyszer egy,
és minden, ami már sohasem lesz.

Költői kérdés

A szellőzőből zene szól,
dallama végigtekeredik
a pesti emeleteken,
mint kaptárban
a királynő zümmögése...

Lehet, hogy miatta is,
nem tudom, én már unom,
hogy nem múlik.
Valahogy egy belső úton
folyton a szívig lopódzik.

Mint egy kanóc,
amit meggyújtott
egy gyilkos kéz,
hirtelen végig ég.

Szerinted meddig tart még?

Átrajzolt jövőkép

Mintha csak egy képet

néznél:
Nem tetszik, színtelen,
ebben a kompozícióban
nem lennél ott velem.

Nem ülnél a kanapén,
én nem ülnék az öledbe,
és nem írnálak bele
ebbe a kötetbe.

Ezen a képen (valószínűleg)
nem találkoztunk volna,
mert minden olyan szürke,
szürke és egyforma.

Belakhatnánk úgy,
mint egyetlen virág,
a levegőtlen, üres,
barátságtalan szobát.

Mert erről a képről
épp mi hiányzunk,
hisz kiszínezhetnénk
végre a magányunk.

Benne lehetne minden,
minden olyan részlet,
ami engem és Téged
együtt egésszé tett:

A félutak, a félszavak,
a féligazságok,
az egymás ellen elkövetett
'csak' félig gazságok.

Hogy félig szerettelek,
mikor Te egészen,
és most, mikor akarlak,
nem lehet egészen...

Tudom, hiányos ez a kép,
de én arra koncentrálok,
hogy lehet a törött ép,
és mi teheti teljessé
ezt a kis világot.

A szerelem ilyen korban

Ez egy duett szövege a most készülőzenés darabból, amit írok:

A szerelem ilyen korban
perzselően szívre dobban,
összeforrunk ezer csókban,
nem elég, hogy szomjam oltsam,
összeforrunk ezer csókban,
nem elég, hogy szomjad oltsam:
Az egész világ, mind egy foltban
szemeidben lángra lobban.

Tested pokla engem akar,
testem pokla Téged takar...
Hol a világ? Hol a vége?
Mikor érünk együtt révbe?
Hol a jövő, hol a múlt van,
ott várlak én, ahol út van.

Hozzád vezet, tőlem indul,
hozzám vezet, Tőled indul.
Álmaink határain túl
végtelen út ölel körbe,
együtt leszünk mindörökre.

Égben szállunk, Földre hullunk,
eggyé olvad minden csontunk:
oldalborda, szívbillentyű...
Életemmel leszek hű,
végzetemmel leszek hű,
hozzád, soha máshoz,
Isten, legyen áldásod ránk.

Végtelenül, soha jobban,
ahogy testünk a földbe csobban,
úgy leszek testetlen köd,
de Veled örök, de Veled örök.

Égbe szállunk, porba hullunk,
eggyé olvad minden csontunk:
oldalborda, szívbillentyű...
Életemmel leszek hű,
végzetemmel leszek hű,
Hozzád, soha máshoz,
Isten, legyen áldásod ránk!

Nem bírom leírni

(Legyen pont a pont,
a vessző sokat ront,
ha hamis, nem odavaló,
mert bizonytalan,
és megtörik a szó.)

Írtam már rólad korábban,
de nem ismertelek,
a végzetről írtam,
de nem volt még neved.

Arról szólt a vers,
hogy valaki szeret,
leírtam azt is,
milyen lesz Veled:

Az élet, a csend,
a szeretkezés, levés,
és tudtam már akkor,
nem lesz sok és
nem is lesz elég,
és, hogy nagyon fog
fájni az elengedés.

Most megtörtént minden,
mintha én írtam volna:
az élet, a csend,
a szeretkezés...
 
de az utolsót
nem bírom leírni,
... olyan nehéz.