Asszociációk (Filmkockák fejben)

Takarón a sorok
tekerednek rajtam,
reggelre mind
magamra csavartam.

A villanykörte pislog,
eltörött a szál,
a tenyeremben az utakon
másvalaki jár.

Dobog a lépte,
a szívhez érve
dallam hagyja el
a billentyűzetet...
Valahonnan beszélni kezd
a feledékeny emlékezet.

Sercenő gyufaszál,
a sötétbe pislog,
ebben a fényben
látom az arcod.

Elalszik.
Ez volt az utolsó szál.
Zsebében csörög a doboz,
ahogy odébbáll.

Csend, Élet!

Harangnyelv-lábaim
a szoknya alatt,
lépik a taktust,
gong a harang.
A templom tornyában
megfagyott galamb,
szobrok... fúj a szél,
a december is lassan ideér,
átgyurmázza a tájat, beleheli.
Mostanra eltűntek a fák levelei.
A köd szürke teste
lomhán szétterül,
messze zúg a város,
rossz a vétel,
az életed után
egy héttel,
álmod súlyosabb lett
a földdel,
és velem egyedül,
a neved feledésbe
merül.

Őszi vízió

Az ősz, mint egy lenge nő,
vetkőzni kezd,
a szív, mint egy billenő,
érző ideg,
a testben szökkenő 
hullámot vet.

Ruhátlan fáimon az 
idő seper,
hamarosan itt a fagy,
nem érlek el,
a távolság szobrokat
farag, ha kell.

Zuhog, csak zuhog az
időeső,
túl gyorsan esik,
hogy örökké élj.

Ázik a szív, ázik a tér,
cseppekben lassan
hozzád is ér.

Szakad a ritmus,
utolsó levél:
fáról lehulló
úttalan tenyér.

Szülőnek lenni...

Szeretettel ajánlom ezt a verset a szüleimnek, és minden szülőnek.

Szülőnek lenni a legnagyobb küldetés:
Mert Te vagy a Föld, Te vagy az Ég.
A kettő közti tél, tavasz, nyár és ősz
is Te vagy, amin a gyermek szeme először elidőz.
Akitől ellesi a lélegzetet, a szavakat, az értékeket,
aki felemeli, ha elesik, letörli a könnyeit.
Aki mindig jön, ha kell,
a gügyögésre is felel;
Étvágyat csillapít, és szomjat olt,
a valóságba mesét szórt;
A megnyugtató ringatás,
a szívhang, amit nem hall más;
Az ébrenlét, a komfortérzet,
még akkor is, ha a pelust érzed.
A Te hangod a legszebb zene,
a Te kezed az Élet keze,
a legjobb tükör a Te szemed.
Mindig érzed, ha szeret.
Minden titok Tőled ered:
amit szabad, és amit nem lehet.
Iránytű vagy, ami eligazít.
Szeretet vagy, a legigazibb.
Fáklya vagy, amit követni fog,
vezesd oda, ahol neki lesz jobb.
Biztosítsd, hogy számíthat rád,
mert
TE VAGY NEKI AZ EGÉSZ VILÁG.

Egy pillanatra

Mi vagyunk a kép,

mi vagyunk a képkeret,
az Élet egyszer fékezett,
és lefényképezett.

Karod körbefon,
lágyan, mint a selyem,
ezen a képen
nem emlékezem.

Nincs múlt,
állandó útitárs a Jelen.
Sárgul a „rég volt”,
egykor írt leveleken.

Egy kép erejéig,
-hátha bekeretez-
megállok én is
megfogni a kezed.

Hangtalan hangalak, testetlen hangtest

Ha értesz a szóból, 
még nem értesz semmit,
ha mindenkit szeretsz,
még nem szeretsz senkit.

A szó csak egy bója,
és jelzi a lelket,
vagy rosszabb esetben
azt, amit rejthet.

Mentőöv csupán
a felszínen tart,
jól jön, ha nem lelsz
majd segítő kart.

Gyűrűző hangalak,
magamba mártalak
betakarsz, körbeérsz.
Útrakelsz senkiÉRT.

Spirál

Furcsa belső kábulatban
úszok egyet önmagamban...
Öngyilkosság ez az álom,
ahogy a kijáratot nem találom..

Kortárs magyar (b)irodalom

Reggeltől-estig,

estétől-reggelig
ütöm a szívbillentyűzetet,
hátha kivérzik egy jó szöveg,
megélek pár történetet,
ami veled is megtörténhetett.
Lesz hepiend is,
ahogy azt kell:
egy férfi és egy nő
szép végzettel.
Pénz nem,
csak úgy magyar módra,
nincs fele-királyság,
kolbászból nőtt kerítések,
csak szavak, és senki,
aki érti őket…
Hol volt, hol nem:
egy vessző, ami pont lett,
egy helyett három
napig tartanak a csodák,
mindenki, aki látta őket,
az hallucinált.

Helyenként hiányos régi filmszalag

Az  írás sok mindenre alkalmas: épp úgy rejthetsz el vele gondolatokat, érzéseket, véleményt mint, ahogy kiadod önmagad. A nagybetűvel szedett sorok passzolnak az előttük lévő sor végére, és az utánuk következő elejére is.


A noir gombolyagából
fel-fel pislákol egy-egy cigarettavég
csupa hullócsillag az Ég 
a kamera egy bár kirakatához 
KÖZELEG
az idő mikor az óra 
ELÜTHET
még egy életet bevégeztetett
kidől mint a bábuk a bowling golyó lendületétől
testközelből tapasztalta meg …
mindez pár perc egyetlen képkocka csak
de a lényeg lemaradt 
suhog a pillanat
nevetnek isznak
a hamutál 
TELIK
az élet megfeneklik 
ITT
nagy terveket szőnek
hogy bejött az élet 
de sarkon fordult megint
A VÉGZET 
pár percre még legyint
újabb kört rendel 
HOLNAP UGYANITT
egyetlen képkocka
a vetítő nem teker  tovább
megette a rozsda
de majd a jövő megoldja
csak azzal nem számolt senki
hogy mennyire nem jó így lenni…
épp ezért okkal történt minden:
az utolsó csikk rendeltetése az volt
hogy végigégjen a teremtett mennybolt.

Szirom

Az inkognitó átlátszó
álarcát magamra öltve
betűket rajzolok
erre a Földre.
A betűkből aztán
szóvirágok nyílnak,
illatukat magadba
szívod, mielőtt
végleg kimúlnak...
Éreztél-e valamit,
miközben szirmaikat tépted?
Igen, vagy nem:
szeretett-e Téged?
Gondoltál-e valakire
tényleg?
Vagy valójában
nem is ez volt
a lényeg...

Életjel

Van úgy, 

hogy egy percre megszakad...

Benned az élet,
egyetlen pillanatra
semmivé lesz...

Nem kell hozzá sok,
csakhogy kibillenjen
a megszokott,
hogy sokan legyenek
körülötted boldogok,
miközben Te
boldogtalan vagy.
Magasra húzott falakat
aprít semmivé a szél.
Valami benned motoszkál,
de nem beszél,

legalábbis nem veled.

Egyszer elmondta, hogy szeret...

Ezt becsüld meg,
tudd, hogy sokat ér
minden perc veled.
Egy lélegzet, még egy...
Tudd, hogy ez az élet,

tetten érted,

ez az a pillanat!
Itt maradt,
fogja a kezedet,

lesi a monitoron
mi lesz veled:
hullám, egyenes,
végül a vétel...
megszokod, hogy
megszakad.