Vesztes kör

Az időt osztjuk, mint a kártyát,
ki, szét, el...
Összekeverjük a múltat
a jelennel,
herdáljuk, amíg lehet,
amíg a partinak vége lesz,
az utolsó körben a bűneink helyett,
amit nem követtünk el, azt gyónjuk meg.
Végül nyílt lapokkal játszunk:
az időt vesztegettük el
pedig spóroltunk,
mindig spóroltunk a jövővel.

Mintázat

Én a vonatkozó névmás vagyok,
el vagyok rejtve a versben,
ha figyelmesen olvasod,
megtudod, hova rejtettek engem.

A történet ott kezdődik...
(ahol egy másik véget ért.)
Játékkockákat kaptunk,
álmokat építettünk,
majd jól befalaztuk.
(Megdolgoztunk mindenért.)

Két pont között közönyös az ember 
a járt utakról letérni nem mer.
A partot elhagyva vissza-vissza néz,
de egyedül az ő lábnyomát mossa el a víz.

Összekapaszkodunk, akár az atomok,
nem magányosak a magányosok.
Minden csak látszat, amit látsz,
a véredben kering ez a tánc.

Én a részlet vagyok, ne keress,
nézd inkább a képet,
hogy perspektivikusan
végülis egészen szép lett.

Ha sokáig nézed, hasonló lesz az élet
ehhez az ütött-kopott, egyszerű képhez.

Bennünk a csend...(Szösszenet még a Szemhatárátkelésből)

Bennünk a csend, mint pókfonat:
behálózza a sarkokat,
és, mint patakban éjjel a csobbanás,
megriasztja ölelkező vérünk:
Ilyenkor megalvadnak köztünk a szavak,
s csak egymásért élünk.

Piszkozat az agyban...

Írok egy verset fejben, 
ha olvasod már lejegyeztem.

Csak egy helyben állok a versben,
ott van ő...,
az Isten szívdobogása az idő, 
ringat.
Arcokat lapoz a szél,
mindenki útban van valaki felé.
Rajzol a lélek,
mióta élek, nézem a képet.
A múlt foltokat hagy,
összefog a jelen, 
a jövő itt fut a tenyeremen.

Új arcot festenek neked az évek,
sokáig nézlek...
Az Isten szíve dobban-dobban,
az óra mutatója kibillen a szívben,
azt ígérted, elhiszel innen.

A szó: szeretlek,
benn reked, felissza a lélek.
Rád találtam,
de nem Téged... 
keresgéllek, hívlak,
de már másképp hívnak.

Valami birizgál...

Minden szó idő- és térfolyosó


Minden író, olvasó,
találkozó és elfutó,
próbálta már szavakba 
önteni, mit jelent otthon 
lenni valahol
Európában, egy csücsökben,
ahol gyerekként gügyögtem,
ahol először lett teste 
a világnak, amit lesve, 
mesékből este, 
és sokat elesve
tanultam.
Ahol, mint a gyurma,
nyelvhegyre lett gyúrva
minden szó:
anya, gyöngy, haza,
Kosztolányi gyermekpanasza,
mi a szép és mi a...
József Attila ódákat zengett,
és sokan mások is,
névvel vagy név nélkül,
hévvel vagy hév nélkül,
arról, hogy mit üzenget,
amitől először a mellkas zengett,
majd minden szó:
Volt és lesz is még itt
álmodó!
Múlt és jelen közt
az út járható.
Ha elmentél, visszajöhetsz,
ismernek még itt a kövek,
beszéled még azt a nyelvet,
ami egy országot közössé tesz...
És a hamisított történelem,
hamisítatlanul itt van velem.
Ha rájössz, hol keresd,
keresés nélkül megleled.
Ha nem mentél innen sehova,
ha jobb sorsért lettél mostoha,
akkor is magyarul mondod,
hogy soha.
Közel és távol,
mindenkiben lángol,
az otthona.

Tévedés

Végül mégis csak vége lett,
sok kis halál elhozta a végzetet.
Lekerült a közös kép...
Csuda jó volt, csuda szép,
klassz emlék lesz,
csak még ég.


Annyira friss a seb,
hogy évekig hegedhet:
Néhány "gyógyír", "sebtapasz",
aztán jön még "új tavasz".


Újra lesz a csóknak íze,
összeolvad még a test,
újra reszkethet a lélek
hogy valaki majd (el)meneszt.

Pedig azt hittem,
ezután csak karcolás lesz
minden "bűnbeesés";
Nem lesz többé,
hisz csak egyszer lehet,
a Paradicsomból kiűzetés.

Anonymus feladványára :-)

A megadott szavak:
távolság, vágy, sakktábla, kontaktlencse, "megamúgyis", ébredés, hiány, tó, kéz a kézben, remény, gyertyák

Némi "szóköltéssel", ez lett a vers :-)

Játszi álom

A fehér király a fekete királynőre vágyik,
sok lépés, sok végzet, míg eljutnak odáig
A távolságot idővel felemészti a vágy,
a messzi közeli lesz, és nincs tovább:
a végtelen kialszik, mint a gyertyaláng,
a közelség végül megöli a hiányt.

A hold csónakja lebeg a vízen,
mint egy rossz gyerek, neki megy,
és szilánkokra zúzza a sakkteret.
A tó csendes, a folyó a köveken zenél,
egy-egy hullám a part nyelvén beszél.
Az áramlás csak abban kelt vihart,
aki már rég nem tudja, merre tart.

Kéz a kézben ér az ébredés,
álmomban sakkoztunk,
bonyolult volt az egész.
Most nincs idő elmesélni
"megamúgyis", fel kell kelni,
a valóság kontaktlencséjét
ideje a szemre tenni.
Már köd van a tó felett,
csak remény, hogy nem álom ez.

Pillanatok, mikor minden nő főszereplő

A végzet asszonya vall

Nem békét hoztam, hanem fegyvereket,
nem szerelmet adtam, csak halálnemet.
A halált cipelem az élet helyett,
a szemembe nézel, és belém szeretsz,
mert bennem a végzet keres.

Mikor hozzám bújsz, elmenekülsz,
elveszel bennem, mikor belém merülsz.
A sorsod elől futsz a sorsba,
ár ellen a fősodorba.
Simogatlak, becézgetlek,
életeddel csurig telek.

Szíved tüze táplál engem,
ajkad íze szomjam oltja,
nem engedsz, ha el kell mennem,
bűneimet kezed oldja,
tested forrón belém hatol,
lélekben összecsatol.

Nem tudod már, mikor kel fel
a Nap, Neked már nem világít,
minden szín fekete lett,
nem látsz mást csak a szemeimet.

Egyetlen vagyok, mély álom benned,
ápolom, szaggatom a sebeidet,
egyetlen vagyok, mély álom benned,
akkor is értem égsz, mikor el kell menned.

Örvény (Szetyur feladványa ihlette pluszban:)

Kék, zöld:  a kép kissé pixeles,

mint a búgócsiga forgás közben,

amit gyerekként összetörtem.

Kék-zöld, Ég-Föld, víz-part,

egy kis hajó épp feléd tart,

hullahopp az élet, körülforog Téged,

mint az Ég a Földet.

Vízre ejt az Isten,

evezőnk az nincsen,

de dominó-elv szerint,

ahogy a szél megérint,

visz a víz, mint a csónakot,

az élet megsimít,

majd a partra dob.

Igaz vagy hamis az írás?

Su-la-ce:
Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában

Lin-csi apátot egy reggel ezzel a kérdéssel fogadták a szerzetesek.

- Mondd, apát! Mit tartsunk azok felől, akik egész könyveket írnak tele legszemélyesebb érzéseikkel, s aztán mutogatják ezeket más embereknek?

- A költőkről van szó, szerzetesek? - kérdezett rá az apát.

- A költőkről bizony- vallották meg a hívek.

- A költők magamutogatása kínos kérdés- sóhajtott Lin-csi.- Egyfelől írásaik szépek lehetnek és hasznosak, másfelől az önmutogatás gusztustalanság. Nehezen érthető, honnan van hozzá bátorságuk.

- Olvassuk őket vagy ne olvassuk, apát?!

- Tanuljátok meg, szerzetesek, egy szempillantás alatt eldönteni, hogy jó- e az írás, vagy csapnivaló önmutogatás! Ahogy ránéztek egy arcra, és leolvassátok róla, hogy tisztességes ember-e a tulajdonosa, úgy olvassatok bele az írások soraiba, s forduljatok el tőlük, vagy olvassátok tovább. Mi azt valljuk, hogy az írás többnyire csak cifraság. A mi iskolánk azért veti el az írott hagyományt. Ugyanakkor elolvassuk a régieket, hogy tudjuk, mit vetünk el, s bár megmosolyogjuk a költőket, olykor magunk is verselünk. Talán nem nagy bűn ez, szerzetesek, ha nem túl hosszú az írás- mondta kissé kipirulva Lin-csi apát, aki valóban igyekezett rövidre fogni, amikor verselésen kapta magát.

- Az írástudók gyakran csalnak, apát?

- Az írástudók mindig csalnak, nincs bennük gátlás. De ez csak akkor árt, ha hamis az írás.

- Gyakran hamis, apát?

- Amennyire másutt is gyakori a hamisság. Óvakodjatok hát az irodalomtól, szerzetesek, de ne féljétek az írást! Egyébként mindent megold a buddhaság. Odaát nincs már önmutogatás, nincs már kíváncsiság. Nincs már kérdés, nincs felelet, nincs tudás, nincs nemtudás. Vagyis a buddhák már nem költők. Ideát viszont a költők még nem buddhák- szólt Lin-csi apát, s magukra hagyta szerzeteseit, nélküle töprengjenek tovább. Lehetetlen elmondani mekkora kín az írás vagy a nem írás.

Szöszök Móni kérésére

A közös élmények

Mert sokszor elég egy történet,

amit együtt éltünk meg:

Egy pillantás, egy félmosoly,

és felolvad a jégszív, a jégszobor,

messze száll minden veszekedés szele,

és nem akarsz többé mással...lenni.

Csak vele.

Mikor megtaláltalak...

Ez egy olyan pillanat,

amikor minden összeér:

a tél, tavasszá változik,

a nyár sárga falevél...

Ez egy olyan pillanat,

mint, amikor megtaláltalak,

és minden IGEN-né vált

egy pillanat alatt.

Szempillantás

Sokszor láttalak Téged,

de abban a szempillantásban

nem percek vannak már,

hanem évek,

és az élményeket elmesélni

kevés egy élet.

Sors vagy nekem Szerelem

Kevés dolog pótolható

az egyszeri emberi életben,

és ezek közül sokról hisszük

kezdetben, hogy véletlen.

Aztán, úgy hozta a végzet,

hogy én lettem a réved

és a véletlen helyett

a sors lett beszédes.

Egy régi vers a Szemhatárátkelésből...

Különbéke

Kitől tanuljunk békességet?
A gyertyaláng meginog,
ha szél érinti,
sziklafalról lelóg a lábunk,
tekintetünk parti kavics,
elmossa a víz, a dagály.
Most még a határ inog lábainkban,
majd testünk a földbe fonnyad.
Nehéz elcsendesíteni szívünkben a tájat,
s hogy odaát várnak, az sem nyújt vigaszt.

SZÖSSZENET

Az idő összehúzta négy sarkánál a teret,

belepakolt mindent, amit csak lehet,

vállára vette batyuját, úgy indult el,

kezével azóta is benne matat,

azt lesve folyton: 

mi az, ami még otthon maradt...

Állj meg!

Kérték sokan, sokféleképp,

de ő csak megy tovább,

és nem néz szét,

nem érdekli kit, hogy gázol el,

csak megy, mert tudja, hogy menni kell...

Balázs feladványára

A megadott szavak voltak: Noir, femme fatale, nyomozás, hazugság, jövő, múlt, igazság, cinikusság, melodráma, rosszkor rossz helyen, lelkiismeret, halálos szerelem,

Téma: esős éjszaka

Femme fatale jelentése itt:  végzet asszonya

Ne haragudj Balázs, de a nyomozást kihagytam, így jött ki, és én ezt érzem őszintének... remélem, nem bánod.

Noir
Legyen ez a táj most fekete-fehér,
noir képregényben zivataros éj!
Fénylő macskakövön cipősarok kopog,
legyek én a nő, aki épp feléd robog!
Légy egy olcsó lebuj teraszán este nyolckor,
már látlak is, egy nő a lábaidnál...dorombol,
de nem leszek ideges. Ez csak egy noir,
és különben sem üvöltözik egy femme fatale.
Legyen az asztalon pinot noir, 
rúzsfolt a poháron,
hogy ne derüljön ki soká,
mi lesz a vége, hogy rossz helyen rosszkor
volt az a nőcske, bár úgy teszek akkor,
mintha nem venném észre...
A hazugság, csak, mint esőhöz a villám,
hozzánk tartozik rég. Ne haragudj rám!
Nem győz meg többé a lelkiismeret,
hogy csak azért ismerlek, mert szeretsz.
Mondhatnád, ha hagynám: "Más lesz a jövő",
de a múlt sajnos nem túl felemelő.
Az igazság az, hogy cinikus lennék,
ha a halálos szerelemben ezután hinnék.
Ne csinálj botrányt, ez nem melodráma!
Vigyázz inkább most már ARRA a lányra...

Kérdéseim hozzátok

Kedves Blogolvasó barátaim!

Szeretnék az önkifejezésen és a saját mondanivalóimon túl olyan szövegeket is írni, amelyekben benne vannak a ti mondanivalóitok is, azok a tartalmak is, amelyek valóban foglalkoztatnak benneteket, azért, hogy ne csak magamnak írjak, de igazán Nektek is.

Éppen ezért várom a bejegyzéseiteket, arról, hogy milyen tartalmakról szeretnétek olvasni, mik azok a témák, amik titeket mozgatnak. Bízom benne, hogy a szavaink így találkozhatnak. Szóval hajrá!

Szetyur feladványára készült

A szavak, amikből a szöveg lett:

Kék, zöld, búgócsiga, hullahopp, kis csónak a folyón (ez egy szó!), dominó. A stílus pedig  nem lett paródia, de, ha megírod mit parodizáljak, készítek Neked ebből egy paródiát.

PALACKPOSTA

Most mondhatnám azt:

mikor forog kék-zöld,

összemosódnak a távlatok,

az Ég a Földhöz és viszont,

és, hogy a kettő közé osont

a lélek, meglépett
miközben zajlik az Élet,

forog minden, mint a búgócsiga,

amit felnőttként odadobtunk a sarokba...

s most körénk gyűlt újra minden,

forog a hullahopp megint, 

de nehéz fenntartani:

ideje az álarcokat megtagadni,

mert eldől minden végül,

dominóelv szerint:

akit megérintettem megérint

megint valakit, és így tovább...

Hatalmas sodrás az Élet,

összekoccanunk vagy
mindenki másfelé megy,

kis csónak a folyón,

(ez egy szó- ne feledd!)

a hullámokon palackposta remeg,

eljut egyszer hozzád is,

kibontod, üzent az élet,

hullámot vet benned,

partra téved,
és végül rendszerint
megérintesz valakit,

aki Téged is mélyen érint.

Harangjáték

Ő volt a hang,
én a harang,
s rajtam a szoknya:
giling-galang;
lengett jobbra-balra,
mint a súlyos ólom.
Nehezült a hang,
nehezült a szoknya,
kongott-bongott
az üresség bennünk;
hang és test közötti távolság,
tér a lábak és az anyag között.
Megtestesült szólam:
hangot adott róla, rólam,
s a létezés, mint a test,
betöltötte a teret,
végigszaladt a macskaköves
utakon, a gerincoszlopon,
elérve a vágyat,
hogy ütött, mint az óra,
s mi vártunk vádlón
az utolsó gongra.

Bell-terjes ( Régi-régi versem)

Bell-terjes

Olyan nehéz egyszerűnek lenni,
így hát az egyszerűség kedvéért,
mindent túlbonyolítunk:
Gombolyag fonalként a világ elé
lökjük magunkat,
az valamilyen technikával:
szövéssel, fonással, kötéssel
körmönfont terveket eszel ki
testünkkel, lelkünkkel:
Belesző minket magába,
belefon egy másik karjába,
és beleköt kikötéseinkbe,
hogy révbe mégse...
Megkötni élve nem akar.
Lekötni ezzel-azzal...
Ideig-óráig magunkkal
vagyunk elfoglalva,
és, ha mással, akkor is.
Elkötelezzük magunkat,
felkötjük a csokornyakkendő
társadalmi létráira fokonként
minden álmunk,
s végül azokká válunk,
akik kikötötték egyszer,
hogy soha nem akarnak
megkötéseket, szövődményként
kapcsolódni a léthez,
de az a végén mégis:
TELEFON

Meditáció (Régebbi vers)

Meditáció

Múzeumban voltunk.
Utólag így képzelem.
A lombikművészet
melegágyat vetett bennünk,
volt még hova térdepelnünk:
Templomcsend, ilyenek...
A meztelenség kedves nekünk,
nekem mégis idegen;
viaszos-hidegen érint,
mikor képeken végtelenedik el.
Hirtelen szerettelek volna, ott
ráfesteni Téged arra a nőre,
belemeríteni a papírbőrbe!
De nem tudok festeni.
Mindenki tud- mondják,
hát elképzelem:
Ismeretlen érzés nekem,
mint, ahogy Te is.

Bokor Ági feladványára :)

Megadott szavak voltak: barátság, jókedv, nyár, élet, szükség, minden, szívszakadás, lehetetlen, mese, kétség, katarzis, hit

A vers, ami ezekből a szavakból lett:

Az élet rendje

Menni kell, mert ez az Élet:

gyűjteni millió hangot, képet

a nyárról, mikor még

gyermeki jókedv lángol,

szükség csak egy érintésre,

egy jó szóra, egy barátra van...

Mikor még nem az Életről szól az élet,

nem tudjuk még, hogy mindenki téved,

hogy az utak szétvisznek,
mint az évszakok a Napot, Téged

és mindent, ami egy ideig benned lakott.

Kétség és kettősség:

szakad a szív...

Lehetetlen mese: a felnőtt lét hív,

a hit a bátrak nagy ereje,

Te hiszel, és elmész vele.

Katarzis nincs. Ez a végzet.

Egyszer kézen fog és elvisz Téged.

Vik feladványára készült...

Megadott szavak voltak: gyertyaláng, ima, por, siló, tenyér, kanál, gödör

Téma: esős este

Vers, ami ezekből született:

Gyóntató idő

Ezek a szavak, amiket kaptam,

mint alamizsnát a kolduló,

üres templomterekbe visznek,

ahol ima minden szó.

Gyertyalángként megreszket a lélek,

ahogy a szavak teste semmivé lesz.

Kint, mint bent a por, szitál az eső.

Sok ember betér, betölteni a teret,

az eső elől, hazafele menet.

"Isten hozzád!"

Idegenek mondják a zsoltárt,

tenyerüket, mint léleksilót, összefonják.

Kint az Isten, nyilait már szerte szórta,

esőpatáin dübörög tova az éjszaka...

Nagy kanállal merített belőlünk az Élet,

hogy könnyebb legyen a test, mielőtt gödörbe téved.

Gyerekvers Sallai Ferenc feladványára (Taminak)

A vershez megadott szavak voltak: cékla, notesz, táska, Süsü, marionett, sport.

Mert a barátság gyógyít

-Ráfolyt a cékla leve
tegnap a noteszemre!
Süsü, a marionett,
módfelett szomorú lett.

Zsinórjain csak úgy csüngött,
táskája a porban fürdött,
mostanság a notesze
volt őneki mindene,
nélküle úgy érzi,
nincs is értelme élni.

Pedig újabban sportol is,
a zsinórján táncol,
kiváló produkció,
bemutathatja bárhol.

A bábok kigúnyolják,
össze-vissza gubancolják
folyton a zsinórt,
amit egy nap, mire kibont.

Egyetlen barátja
volt az ő naptára,
a kis jegyzetfüzet,
amiben láthatatlan
barátoknak üzent.

A jó királyfi végezte a dolgát:
látta hogy Süsü lógatja az orrát.

- Sárkány vagy, bár
sárkánynak egyfejű,
de lehetsz a cimborám,
mert nem vagy együgyű.

Így a képzelt barátok
helyébe igazi lépett,
és meglett a notesz is,
amit végül széjjeltépett.

Viktor Yurichenko feladványára

Ez a vers sikerült a témában:tánc, a szavakkal: nyugalom, vágyakozás, tánc, remény, változás, levegő

Kötél és tánc

Lüktet a szív, táncba hív,

felkér a végzet, közelít,

érzed, lépi a láb a ritmust,

még zöldben fürdik a táj,

minden levél lehullott már,

sápad a föld, fehéret ölt,

most mindenütt szivárvány,

és még mindig ott az a lány,

akit táncra csábít a halál.

Akit homlokon csókolt a múzsa,

mind vágyik vissza a múltba,

mind elölről kezdi újra meg újra

a táncot, ami a holnapba átmos,

mert mozgás az élet,

és akarja, hogy változz,

változás a remény,
hogy véget ér egyszer,
amit nem felejtesz el,

ez a tánc is…

Nem lesz, aki vezet,

elengedi a kezed.

Új erőre kap a szív,

lesz más, aki táncba hív,

mikor minden kötél szakad,

csak a csend és nyugalom marad,

levegőből lesz a híd,

ami egy más világhoz közelít…

Szeretnék játszani...

Kedves Blogolvasó!


Napok óta gondolkodom valami közös játékon veled.Végül arra jutottam, hogy most próbára tehetsz:)
Csak hogy rímbe legyek, kérhetsz tőlem rímeket:)
Szóval, ha van egy téma, és vannak szavaid hozzá, és netán még egy stílust is szeretnél adni a dolognak, akkor írd meg nekem, hogy versbe szedhessem és megírjam Neked!
Várom a szavakat, a stílust és az üzenetet:)
Üdv: Marianna

Versike

Lista

Hétfőn, ha felkelek, intézkedek:

dolgozom, majd haza megyek,

kedden, ha felkel a Nap,

estig dolgozni hagy,

szerdán reggel én leszek a legéberebb,

aki......... dolgozni megy :)

Csütörtökön hív a munka,

és én hallgatok a hívó szóra,

pénteken sem tétlenkedem:

dolgozok, hogy pénzem legyen,

szombaton főzök, mosok,

a munkán gondolkozok,

vasárnap írok egy tervet

a következő életemhez.

Mi az életed?

Szia! Most találkoztam veled,

meg kell, hogy kérdezzelek:

Neked mi az életed?

Fontos tudnom, 

mielőtt elképzelem, veled

milyen lehet sétálni a parton,

tónál, folyónál, tengernél, bárhol...

Milyen lehet csókolni Téged, szeretni,

a múltat együtt temetni,

jövőt írni folyton a "most"-ban,

nem tudni, hogy ki is voltam,

mielőtt megkérdeztem ezt:

Mondd, Neked mi az életed?

Milyen meséken nőttél felnőtté?

Kik voltak eddig, akiket szerettél?

Kit tettél boldoggá, és boldogtalanná?

Családot, otthont álmodtál,

vagy valami különlegeset:

nászutat a tundrán, 

vagy világbérletet?

Miért nézel így rám?

Téged soha senki nem kérdezett,

senki nem akarta megtudni,

hogy MI AZ ÉLETED?

Akkor lehet, te vagy a nyíl,

és én a célkereszt...

Fessük együtt ezt a "képet"!:)

Kedves Olvasó! Arra szeretnélek  megkérni, hogy írj velem most ide :) Ez a kis szösszenet arra vár, hogy a saját gondolataiddal folytasd:) Fessük együtt ezt a képet!

Asszociációk

Megered szívben a szerelem,
csapkod az ereszen,
viharvert madár,
a szív kalapál.
Mint az idő,
múlik a szerelem:
kivirágzik, hervad...
Holnap azt sem tudjuk,
kivé váltunk tegnap.

Mert biztos, hogy van ilyen :)

Ez mostmár így marad:) köszönöm a hozzászólásokat:)

Címzett ismeretlen

Érzékeink kigyúlnak,

én némán átkarollak,

így leszünk túl az éjszakán.

Hajnalban még az utcán jár

egy boldog szerelmes pár…

Soha senkit nem kerestem,

Te is csak lettél mellettem;

kezed a kezemben,

senkit szívesebben

nem csókolna szám.

Érzékeink kigyúlnak

a mának, a holnapnak

szerelemben adlak át.

Tested elringat, mint a tenger,

mikor a Nap kel fel,

álmunkkal indul a reggel,

többé nem eresztelek el…

Véletlen vagy végzet,

hogy partot ér az élet,

itt és most csak téged

illet meg az ének.

Neked szól a szívem,

benne minden dallam,

mert Te vagy minden,

amit valaha akartam.

Mert Te minden vagy,
amit valaha akartam.

Kinek mi jut erről eszébe...

Integető

Végül nem akarja 

senki, hogy vége legyen,

csak úgy megtörténik ez is,

mint a történelem.

Próbálod sokszor

így-úgy kivívni,

hogy ne lehessen a sorsot

ellened kihívni...

De van, hogy nem
rajtad múlik, és nem rajta,

csak annyi, hogy az Isten

máshogy akarta:

Téged ide, őt meg oda tenni,

mindegy, hogy mennyi
időbe telt megszeretni.

Ami neki út,

az neked zsákutca lenne,

ami neki szabadság,

az neked kelepce.

Mindegy, hogy szeretsz

vagy feledsz-e...

Mert valamihez nem vagy elég!

Nem jó, nem rossz, nem is kevés.

Gyakorlat teszi a mestert:

egy sokadik majd megtart,

és te sem engeded,

szűkre szabott ruhád megengeded,

ebben szárnyalni kéne!

Olyan ez, aminek sose lesz vége...

Régiszavak korköntösben...

Civilizációkritika

Ahol a vers üzlet,

onnan a sorok rímképletbe űznek.

Börtönöm a vers. Nem ismersz.

Ismeretlen József Attilák, Radnóti Miklósok ,

és még sorolhatnám…

Utcanevek őrzik a vers vértanúit,

de a sztárok médianeve mindent átmos.

Az átkos most van: az értékek purgatóriuma.

Tűzön tisztul ma, ami tiszta,

az eredendő bűn megússza,

átitatván a jövőt.

Költői vénán átzakatol valamennyi affixum, egy szó,

az eredet,  de töve bekebelez:

a tartalom sekély vizére nem evez ma halandó.

Aki ír, vagy azért teszi,

mert benne valóban kristályos a szó,

vagy a való issza álmát,

vagy pénzért bárkit átvág.

Nyelvi bravúr, lelemény, hisz a remény nyeremény.

Ismertnek lenni fél siker,

s a karrier, ma igazi családmodell.

„ Sehonnai bitang ember”, ki most ha szól, nem helyesel.

Szemellenzős szamár a világ, ha birodalma végét járja, környezetbarát.

Gyerek voltam még, mikor a gondolat testet öltött,

fel tudtam sorolni az összes igazi magyar költőt.

Aki ma gyerek, annak mind egyre megy!

„A távolságot, mint üveggolyót”…hordozod.

Álmodban felsejlik régen volt otthonod,

a határok között egy haza,

ami megtart ugyan, de nem tart sehova.

Bölcső és koporsó, termék a piacon.

Pedig „ITT ÉLNED, HALNOD KELL”

- mondjuk, de már nem hisszük el.

Ismert és ismeretlen dédnagyanyáim emlékére szonett-szerű szomorkodás

Régi szavak szerenádja

Ha majd, ki szól, helyre kerül bent,

talán a régi szó nem botlik

el újra, míg jelenre bomlik,

testén keresztül jár majd a csend.

Valódit mond, de meg mégsem ment,

varázsa gyenge dallá foszlik,

letéve, halkan szívbe kotlik:

betöltve már a régi kredenc.

Fotópapírra kéne kenni:

cseléd, dikó, firhang, sámli, Úr!

Mi hogy volt, betűnként összeszedni,

miről hallgathat most makacsul

költemény, az Ég helyén semmi:

titokzatos, sötétlő azúr.

Hogy milyen legyen?

Képzeletben…

A körvonalad halványsárga,

mint emlékekben az alkonyat,

tegnap elmentél tőlem,

és mára csak ez maradt:

Egy ujjnyom a vizes poháron,

tétova pillanat.

A csókod, az illatod, álmod

a szívemben kutat.

Elmúlik minden pillanat,

míg várlak,

párszor újra kitalállak,

az arcodat a szádat…

könnyű újra festeni,

de a vázat... ki kell tölteni...